Beszakadás és önszuggerálás

2014.12.14. 21:30

Nem gumicsont, hanem stratégia: a kormánypárt azzal reagál a támogatottság csökkenésére, hogy bekeményít és győzködi - leginkább önmagát. A Fidesz két-három évvel ezelőtt volt már lejjebb is, de ezt az ellenzék akkor nem tudta kihasználni. Ez a forgatókönyv most is érvényes lehet. Ám a Fidesz hirtelen zuhanása új jelenség. Könnyen lehet tehát, hogy ezúttal egészen más történik. Vagy másképp fogalmazva: lehet egészen mást csinálni, mint korábban. 

A Tárki, a Medián és az Ipsos mérései egyaránt azt jelzik: beszakadt a Fidesz. Az ellenfeleket demoralizáló fölény nem örökkévaló. Igaz, a kormánypárt népszerűségi adatai 2011-2012-ben még rosszabbak voltak, mint jelenleg, és akkor a Fidesz vesztesége nem hozta magával az ellenzék ugyanilyen mértékű felértékelődését.

Csakhogy a mostanihoz hasonló mértékű visszaesés az előző ciklusban 2011 első felében, több hónap alatt ment végbe. Most viszont az önkormányzati választást követő hónapban rögtön bekövetkezett. További különbség, hogy míg az előző ciklusban a hatalmi párt lejtmenetével párhuzamosan az MSZP és a baloldali-liberális oldal erősödtek valamelyest, addig most a Jobbik kis mértékű növekedését tapasztalhatjuk. Olyannyira, hogy a Jobbik a teljes népességben és a pártválasztók körében támogatottsági csúcspontra ért. Lehet Ózddal ijesztgetni Amerikát, de a Jobbik növekedése ma már elsősorban a Fidesz felelőssége. 

Mindez azért is fontos fejlemény, mert a Jobbiknak nemhogy érdemi szerepe nem volt az október óta tartó tiltakozások megszervezésében, de e tiltakozások szervezői mind a Jobbiktól igen-igen távol helyezkednek el. Mégis, az a tény, hogy a Jobbik az egyetlen ki nem próbált viszonylag nagy politikai erő, szinte automatikusan a helyzet nyertesévé teszi a pártok körében, még ha ez a nyereség (most még?) nem is túl nagy.

Ez a huszonöt évről szóló vitát is más megvilágításba helyezheti: nem a politizáló "demokratikus ellenzéki" közvélemény belső küzdelmeinek állásától függ ugyanis, hogy a társadalom széles rétegei miként vélekednek az elmúlt negyedszázadról. Az ítélet túlnyomórészt és szinte változtathatatlanul negatív. Ebből kiindulva kevésbé érdekes, ki milyen cizelláltan érvel. Sokkal lényegesebb a választók számára, hogy a rossznak ítélt múlt és jelen koordináta-rendszerében hol helyezhetők el az egyes politikai szereplők. A régi rossz, az új jó. A Jobbik pedig újnak számít, mert még nem kormányzott, s igyekszik maga is erre helyezni a hangsúlyt. Ha a köztársaságpárti ellenzék nem tud új lenni, akkor nehezen veheti fel a versenyt a Jobbikkal. 

A hetekig tartó bénító pánikot követően kialakulni látszik a kormánypárti válasz az őszi politikai változásra. Ennek lényege, hogy a kormányzásban nincs korrekció, s hogy hitelteleníteni próbálják a kritikusokat. A nyakatekert kormánypárti magyarázat szerint a tiltakozások oka, hogy az ellenzék képtelen beletörődni a vereségekbe, és aknamunkájához szokás szerint külföldi segítséget kap. A drogteszt ötlete, és hogy négy év kormányzás után hirtelen rájöttek, miként fojtogatja az országot a drogmaffia, csupán a "rendcsináló" kormány új műsorszáma. A "drogos" újságírók és ellenzéki politikusok elleni fellépés a bírálók hiteltelenítését szolgálja. Ez megnyugvást adhat a Fidesz törzsszavazóinak annyiból, hogy ismét kapnak egy magyarázatot arra, hogy mi és miért történik, másrészt újra a támadó, cselekvő Orbánt láthatják, aki nem hátrál meg. Nekik ez az Orbán kell. De már csak nekik. 

Eközben a NER nem változtat politikája súlypontjain, legyen szó a közmunkáról mint (hátrafelé elsülő) szociál- és foglalkoztatáspolitikai "csodafegyverről", a költségvetés és az adórendszer szerkezetéről, az állam gazdasági beavatkozásáról és tulajdonszerzéséről, vagy az oroszbarát politikáról. Emellett Orbán megvédte embereit, akik minimum gyanúsan sokat költenek és gyanúsan vagyonosodnak. Ez mindig is hatalmi politikája lényegéhez tartozott: egymás ellen kijátszhatja ugyan alvezéreit, de kifelé megvédi őket, biztosítva hűségüket. A kormány a gazdaság és a társadalmi egyenlőtlenségek rossz helyzete kapcsán is ellenpropagandába fogott: 2013-2015 között 7 százalékkal növekszik a gazdaság, állítja a Fidesz szóvivője - e tájékoztatás szövegét nyugodtan bele lehetne írni egy abszurd drámába. Orbán pedig kijelentette, hogy a szegénység csökken. (A KSH legfrissebb adatai szerint valóban csökkent a szegénységi arány, miközben egyébként növekedtek az egyenlőtlenségek. Ám ezt egyrészt más kutatás nem erősítette meg, másrészt a kormányfői győzelmi jelentés figyelmen kívül hagyja a szegénység mérésének több más bevett komponensét is, amelyeket együttesen szokás kezelni. Továbbá, arra semmilyen adat sem mutat, hogy a szegénységi ráta visszatért volna a válság előtti szintre, márpedig Orbán ezt is állította.)

A 2010-2014 közötti támogatottság-hullámzás láttán van racionalitás abban, hogy a kormány most sem hajt végre jelentős korrekciót, inkább kitart álláspontja mellett, és próbálja stabilizálni helyzetét. Ha Orbán elengedné a számára fontos ügyeket és fontos emberei kezét, azzal hagyná felfesleni hatalmának szövetét. E kalkuláció azonban nem számol a helyzet újdonságával, a beszakadással. A kormány számára éppen az lehetne figyelmeztető jel, hogy ha szerinte növekszik a gazdaság és csökken a szegénység, akkor az alig létező ellenzék ugyan miképpen tudna közönséget találni a tiltakozáshoz? A külső és belső ellenségre mutogatás lehet  a politikai hadviselés eszközeként szolgáló "totális félreértés", ám ha az ember elhiszi a saját elméleteit, akkor egy idő után legfőképpen önmagát csapja be. Talán most éppen ez az idő jött el. Egy olyan kormány, amely nem számol, egyre inkább belecsúszik a  valóság tagadásába. A drogos ellenzékkel és újságírókkal való ijesztgetés ugyanolyan nevetséges, mint Kövér László levele Joe Bidennek. A korrupcióval vádolt politikusok melletti kiállás pedig a mélybe ránt minden mentegetőt. 

Végül, az is fontos, hogy a NER-ből már eltelt négy év. A "konzultációs logikára" való miniszterelnöki hivatkozás és a reflexszerű bűnbakkeresés ma már nem vonzó újdonság a Fidesz-támogatók számára sem. Politikai értelemben is megnyerhetetlen csata bizonygatni, hogy nincs korrupció és csökken a szegénység. Visszájára fordulhat az is, amikor Orbán a kormányzati eredményekre hivatkozik. Most ugyanis nem új miniszterelnökként kér bizalmat a majdani sikerek előkészítéséhez, hanem regnáló miniszterelnökként a választási győzelmeket követően akarja ismét beváltani saját sikerpropagandája politikai hasznát. A választók azt is gondolhatják: ez, ami körülöttünk van, már tényleg maga lenne a siker? Mint a régi viccben: ez már a kommunizmus, vagy lesz még rosszabb is? 

A kiépült NER az önmagára szabott szabályok és a pártrendszer stabil viszonyai révén biztosítja a hatalommegtartás és a hatalomgyakorlás eszközeit magának. Nem olyan könnyű ezt a rendszert megdönteni. Másfelől azonban egyre inkább szűkül a rendszer vezetőjének a lehetősége arra, hogy irányváltást tudjon végrehajtani. Szűkül a manőverezési tér, kopik a tanulási képesség. A "rendszerrugalmatlanság" fokozódik.

Eközben a jelenlegi pártrendszeren belül az elégedetlenség és a tiltakozások energiája egyelőre nem tud hova áramlani. Nincs jele annak, hogy ez az energia mostanában elapadna, de tudatos politikai cselekvés nélkül nem épülhet rá erős, Orbánt és rendszerét leváltani képes ellenzék.

kazanijan.jpg 

A kép forrása: http://designspiration.net/image/1247766756940/ 

Tetszett az írás, szeretném, hogy mások is elolvassák:

Kommentek

comments powered by Disqus