Négy fordulat 3. - "Visszaszólok a boncmesternek"

2014.12.11. 08:35

Négy fordulat című könyvemről december 12-én 6 órakor a Mozsár Kávézóban Szikra Dorottya szociálpolitikussal és Pogátsa Zoltán közgazdásszal beszélgetünk.

Addig is van szerencsém folytatni a rendhagyó könyvajánlók sorozatát. Arra kértem néhány számomra fontos embert, hogy írjanak pár bekezdést a könyvről, illetve arról, ami annak kapcsán eszükbe jutott a rendszerváltásról, az azóta eltelt 25 évről, netán a jelenről és a jövő lehetőségeiről. Nagyon különböző személyiségekről van szó, akiknek viszonya a politikához igen eltérő volt, van és lesz, de mindegyikükre érdemes odafigyelni. Ferber Katalin gazdaságtörténész, Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője, Léderer András nemzetközi konfliktuskutató és Lendvai Ildikó, volt MSZP-elnök szövegeit az elkészülés sorrendjében, változtatás nélkül közlöm.

Ezúttal Lendvai Ildikó írását. 

Visszaszólok a boncmesternek

Normális esetben az élveboncolás nem tartozik az élvezhető műveletek közé. Mármint a boncolt alany számára. Pláne, ha mindezt tükörből kell néznie. Márpedig ez történik, ha az elmúlt 25 évet végigélt politikusnak - aki, mint én, minimum derékig, de többnyire nyakig, néha fejbúbig benne volt a dologban - kell a pártját, politikai táborát elemző politológus munkáját olvasnia. A minimum, hogy az ember legalább visszaszól a boncmesternek. Ezt látta át Lakner Zoltán, amikor  méltányos vigaszként nagyvonalúan felajánlotta a "rendhagyó könyvismertetés" lehetőségét.

De vagy Lakner Zoltán tud valamit, vagy én vagyok mazochista, mert élveboncolás ide, élveboncolás oda, nagyon is élveztem a könyvét. Mert jóval többre vállalkozott, mint amit bevezetőben ígért. Ott azt mondja: nem tud biztos útitervet, királyi utat kínálni a tévelygő baloldalnak, de segít a problémákat és a célokat beazonosítani, hogy  - mint írja - "legalább találjuk meg az indulási oldalt". Megjegyzem, már ez sem volna semmi. Hiszen akadnak közöttünk, akik úgy vélik, máris az érkezési oldalra értek, épp csak a pályaudvari mosdóban kell egy kicsit rendbe hozniuk magukat, és  célnál  is vannak. Mások meg elkeveredtek, és az indulási oldal helyett a vasúttörténeti múzeumban keresik a vonatjukat. De a könyv valójában többet segít az ígértnél. Azért sürgeti a fordulatokat, hogy a mozdony orra végre jó irányban álljon, és azt is megmutatja, melyik a vakvágány, melyik az igazi. Az nem rajta múlik, hanem a masinisztákon és az útviszonyokon, hogy mennyi lesz a menetidő, lesz-e váratlan útakadály, hányszor kell megállni üzemanyagért.

Élve azzal a szabadsággal, hogy nem nekem kell szakszerűnek lennem (ráadásul, kérem, engem itten bántanak!), az egyik képzavarból gyorsan visszamegyek a másikba, a boncolásosba. Hol szisszentem fel, hol vágott érzékeny részbe a bonckés? Nem ott, ahol várható lett volna, a baloldal mai téma- és mondandóhiányának feszegetésénél,  vagy az MSZP "idősödő, levegő után kapkodó Indiana Jonesként" való jellemzésénél, ahol is a párt "újabb és újabb kísérleteket tesz saját titokzatos baloldalisága felkutatására". Még azt is rezignáltan tudomásul vettem, hogy az "1989-ben felhúzott óra lejárt", arrafelé nincs visszatérés.  Kénytelen voltam beletörődni, hogy mindez igaz.

Voltak azonban még fájdalmasabb igazságok, amelyek tényleg belém, belénk hasítanak. De hiszen ez is volt a szerző szándéka. Például, hogy miközben az ellenzék óvatosan kacérkodik a "rendszerellenzékiség", a rendszeren kívüli politizálás lehetőségével, valójában már rég a rendszeren kívülre szorították. Jelenleg éppen 'rendszerhontalan' (ezt én mondom így, Lakner Zoltán ennél intelligensebben és árnyaltabban fogalmaz). Régi, jól-rosszul felépített rendszerébe nem térhet vissza, mert már csak elnéptelenedett romokat találna. A 2010-ben felállt újban nincs helye, és nagy tévedés vagy szimpla árulás volna, ha mégis ott szeretne letelepedési engedélyt kérni. Nincs mese,  össze kell raknia egy új rendszer gondolati vázát, amelyben az ország, de maga a baloldal is jobb otthonra lelhet. A négy fordulatot ezért, ennek érdekében kell megtennie.

Számomra az új rendszer legizgalmasabb és legnehezebben kitalálható része az új típusú demokrácia. Hiszen ennek az igényét kiabálják a tüntetők is a tereken. A főleg intézményekben gondolkodó képviseleti demokrácia összes fontos értéke ellenére önmagában nem elegendő. Elég baj, hogy Orbánéktól még ezt is védeni kell. De amit az utca diktál, a bázisdemokrácia sem alkalmas önmagában bonyolult rendszerek működtetésére. Hogyan lehet az állampolgári aktivitásra és döntési jogokra építő "részvételi demokráciává" ötvözni a két modell elemeit, mi ebben a civilek, a "mozgalom" és a párt, a "szervezet", az "intézmény" szerepe és viszonya, egyáltalán: "zöldmezős beruházásra", új politikai alakulatokra van esély és szükség, vagy  spórolhatunk időt és társadalmi energiát a "barnamezős beruházással", a baloldali szervezetek, az MSZP emberi-szellemi-anyagi infrastruktúráját felhasználó építkezéssel?

Egy biztos: ha az utóbbi megoldás lehetséges, akkor ahhoz elengedhetetlen az a bizonyos négy fordulat. (Juszt sem mondom meg, melyek azok, tessék a könyvet végig olvasni!) Sőt, kezdjük egy ötödikkel: mi itt a baloldalon forduljunk arccal a tükör felé. Amit Lakner Zoltán (meg az élet) tart elénk.

lendvai.jpg

Tetszett az írás, szeretném, hogy mások is elolvassák:

Kommentek

comments powered by Disqus