Nem azt mondták...

2014.11.19. 09:47

Nem a tüntetések pártellenessége hozza hátrányba a pártokat, hanem a pártok kudarca és devalválódása nyomán indultak meg a tüntetések. Az a csalódottság és elégedetlenség, amit a pártok nem tudtak becsatornázni, most egyszer csak megjelent a tereken. Ha nem ott lenne ez az elégedetlenség, akkor sem a pártoknál lenne, hanem a közéleten kívül.

Azért akkora meglepetést csak nem okozhatott, hogy előbb-utóbb felmerül majd a huszonöt év problémája. Nem mintha azok közé tartoznék, akik úgy gondolják, szemétre az egésszel, de annak, hogy itt tartunk, mégiscsak oka az, hogy a negyedszázaddal valami nem stimmel. Ha nem így lenne, akkor is lenne talán erős Orbán, meg Jobbik, de ma nem lennének a magyar közélet ennyire kizárólagosan meghatározó szereplői. Mintha még mindig megfeledkeznénk arról, hogy a magyar politikai tér teljes átrendeződése nem ment volna végbe azon frusztráltság, csalódottság és harag nélkül, amit  - ha mégoly gátlástalanul is - meglovagoltak. Ne tévedjünk, a politikai vágyak és félelmek politikai felhasználása korábban is megtörtént már, s most nem egyenlőségjelet teszek, hanem árnyalok.

A pártellenesség sem lehet oly nagy meglepetés, hát hiszen ezek a tüntetések eleve a pártokon kívüli térben jöttek létre. Beszéljünk világosan. A tüntetések azt követően kezdődtek, hogy lement a három választás. Három választás hasonló koreográfiával, annyiból, hogy a négy évvel korábbinál egyértelműen gyengébb Fidesz simán győzött, mert egyrészt olyan választási törvényt alkotott, amely felszorozta erejét, meg olyan médiakörnyezetet, amiben a nyilvánosság nagy része neki csenget. Másrészt viszont azért is, mert az ellenzék, benne a demokratikus ellenzék nem talált utat a választók többségéhez. Megjelent a kettős protest - a Fidesz és a "régi pártok" ellen egyidejűleg - és perdöntő reakciótípussá vált a válaszhiány: a távolmaradás. 

Erről csak egy szót, mert máshol már írtam erről: egyáltalán nem biztos, hogy mindenki számára 2010 az a választóvonal, amikor minden elromlott. A megelőző ciklusok megszorításai, a gazdasági növekedés lefékeződése, a polarizált politikai élet hisztérikussága, mi több, a szegénység növekedése és a korrupció sem 2010-ben kezdődött. Szerintem kimutatható, hogy mindez rosszabbra fordult Orbán kétharmada alatt, de sokan vannak, akik erre legyintenek, mert megunták, hogy a rosszat méregessék. Inkább kivonulnak, próbálják megoldani a maguk életében, s ha nem sikerül, akkor szenvednek. Ha ezt nem értjük meg, akkor nem értünk semmit.

wgladowka.jpgNem a tüntetések pártellenessége hozza hátrányba a pártokat, hanem a létező (ellenzéki) pártok kudarca és devalválódása nyomán indultak meg a tüntetések. Ez jelentős különbség. Az a csalódottság és elégedetlenség, amit a pártok nem tudtak becsatornázni, most egyszer csak megjelent a tereken. Ha nem ott lenne ez az elégedetlenség, akkor sem a pártoknál lenne, hanem a közéleten kívül. A politikai professzionalizmus nevében számon kérni a tüntetők hibáit abban az esetben lehet jó szándékkal vagy akár sértődöttséggel, ha mondjuk az elmúlt öt év referencialistájában szerepelne néhány saját siker.

Mert amúgy van mit kritizálni. Nekem is rengeteg kifogásom van a CCCP-s pulcsitól, a választott hangnemig, meg egészen addig, hogy mit kellett vagy lehetett volna tenniük a szervezőknek az Országház főbejárata előtt összetömörülő tömegrészlettel. A szervezők felelőssége is, hogy mi történik az általuk összetrombitált emberekkel, még ha a rendezvényt hivatalosan már le is zárták. Még akkor is, ha az emberek nem feltétlenül a számukra ismeretlen szónokokra kíváncsiak, hanem elsősorban az együttlét erejét akarják érezni. Ennyiből a mindenkori szervezők szerénysége is kötelező volna. Megjegyzem, a különböző tüntetésszervezők világnézete, stratégiája és módszertana eltérő, így lesz még tüntetés ilyen is, meg olyan is - én abban reménykedem, hogy soha senkinek, se tiltakozónak, se rendőrnek, se újságírónak nem esik baja.  

Ha a veszekedésen túljutunk, akkor szerintem érdemes lesz majd vitatkozni arról, ki meddig tud elmenni radikalizmusban, egyáltalán mit tart radikalizmusnak. Meg arról is, hogy mi ellen tiltakozunk, mert az tényleg nem mindegy, hogy egy-egy konkrét ügy miatti vagy általános kormányellenes, netán az Orbán-rendszer elleni, vagy akár az elrontottnak megélt huszonöt évvel szembeni, esetleg mondjuk világkapitalizmus-ellenes tiltakozás zajlik. Megjegyzem, pont azért, mert ennyire heterogén a tiltakozás, nehezen is lehetne egy pártba beszuszakolni. Ez a sokszínűség és alaktalanság sokkal jobban passzol a mozgalmi tér sajátosságaihoz.

És akkor még nem is említettem, hogy a tiltakozások kezdete óta alig négy hét telt el: őszintén, mit akarunk még azon kívül, hogy ennyi idő alatt volt négy nagy tüntetés civil erőből? Sose történt még ilyen. A folyamat adhatja majd meg a formát és jelölheti ki a kapcsolódási pontokat. Az egyes ügyekhez pártok szavazói is csatlakozhatnak, és épp a pártjelvények otthon maradása teszi lehetővé, hogy több irányból is megérkezhessenek a tiltakozók. A pártok "eltiltása" most nem zárás, hanem nyitás. A pártok elutasítása lehet  elemi pártellenesség, de lehet a konkrét, ma létező pártoknak szóló kritika is. Az a kérdés inkább, hogy a pártok képesek-e újat mutatni a tüntetéseken kívüli térben, például a kompetencia mezőben nélkülözhetetlenné téve magukat?

A "huszonötévezés" és a pártok körüli vita éppen arról szólhatna, hogy szép lassan véget ér az 1989-es narratíva. Orbán már kilépett belőle, sőt rá is lépett. A Jobbik eleve az az iránti megvetéssel került a színre. A demokratikus erőknek, a maguk tagoltságában szintén el kellene jutni odáig, hogy van már olyan nemzedék, amelynek a rendszerváltás nem hívószó, s velünk élnek azok a milliók is, akiknek ez a korszak csalódást hozott. 1989 értékeit nem azzal őrizzük meg, ha oda akarunk visszamenni, és a rossz helyzetben lévőknek vagy bármilyen okból csalódottaknak bizonygatjuk, hogy lássák be, mégiscsak milyen jó volt nekik. Hanem azzal, hogy olyan politikai vízió kialakítására törekszünk, aminek részét képezik a '89-es demokratikus értékék, de kalkulálunk azzal is, hogy a 2010 előtti világ nem jöhet vissza. Vége van. Addig nem lesz új világunk, amíg ezt el nem engedjük. Nem csoda, hogy már az arcunkba kiabálnak. 

A kép forrása: http://grafagat.blogspot.hu/2014/01/tacy-jestesmy-polacy-1989-2014.html

 

Tetszett az írás, szeretném, hogy mások is elolvassák:

Kommentek

comments powered by Disqus