A 300, meg a 700

2014.10.30. 08:06

Olyan üggyel lehet berúgni az ajtót, ami konkrét, közvetlenül hat az emberekre, valamint kifejezetten a kormánnyal azonosítható. Ezen felül pedig továbbgondolható, jelképpé tehető. A 300 forintos vizitdíj ilyen volt, a legfeljebb 700 forintos internetadó ilyen lehet. 

Mikor már mindenki elkönyvelte, hogy a tűrésküszöb végtelen magasságba emelkedett, az internetadó kapcsán mégis megmozdul valamit. Nagyon korai - bár, persze, tényleg érdekes - azt a kérdést feszegetni, hogyan alakíthatja át a politikai térképet a netadós tüntetéssorozat. Bölcsen mutat rá a Republikon Intézet elemzése, hogy ha a párt- és politikaellenesség a tiltakozás egyik fő motívuma, az végső soron a Fidesz hatalmon maradását segítheti, mert akadályozza a politikai alternatíva megjelenését. Másfelől viszont az is igaz, hogy az internetadó ügye szélesre tárta a kapukat. A "belépési költség" alacsony, senkinek sem kell az elveit feladni, hogy csatlakozhasson. Mindenki maga döntheti el, mit gondol hozzá a konkrét ügyhöz.

2014okt28.JPG

Úgyhogy nem is arról fogok írni, mi lesz a novemberi tüntetésen, pláne azt követően. Ugyanúgy nem tudom, ahogy más sem tudhatja. Érdemes viszont addig azon elgondolkodni, miért van az, hogy százmilliós és milliárdos, sőt ezermilliárdos ügyek látszólag nem izgatják a társadalmat, pár száz forintra meg ugrunk.

Az egyik lehetséges magyarázat szerint ez az a nagyságrend, amit a választók többsége megért. A rezsicsökkentés néven futó közpolitikai PR-show lényege is az volt, hogy az állam úgy csinál, mintha "ajándékot" adna az ő szeretett népének, megküzdve a külső és belső ellenséggel. Másrészt, ez az ajándék felfogható mértékű, és legfőképpen: közvetlen. Orbán teszi a zsebembe, legalábbis erről szólt a propaganda. A magán-nyugdíjvagyon négy évvel ezelőtti állami kizsarolása nem ütközött jelentős ellenállásba, mert a nyugdíj olyasmi, ami majd később lesz fontos. Plusz nem vettek el semmit az emberektől, hitték sokan, csak a járulékokat nem utalták tovább a tb-ből a magánpénztárba. Hogy aztán ezt nyugdíjra félretett 3000 milliárdot az állam elköltötte mindenféle másra, az nálunk sajnos a dolgok rendes kerékvágásába illeszkedik.

A korrupcióval hasonló a helyzet. Lehet magyarázni, hogy a Fidesz korrupciója minőségileg más, mint  a korábban megismert. Viszont a választó nézőpontjából csak annyi látszik, hogy na, hát, ezek is lopnak. Nem szólva arról, hogy egy egész társadalom érzi szükségességét annak, hogy például az élhetetlen adószabályozás elől kitérjen, amikor csak tud. Vagy protekcióval szerezzen iskolai helyet és orvosi ellátást, mert csak úgy lehet. Egy ilyen környezetben nehéz küzdeni a korrupció ellen. Tisztelet a kivételnek. 

Ebből szerintem nem következik, hogy semmiféle korrupciós ügynek nem lehet hatása. Az viszont igen, hogy az egyik oldal korrupciós ügyeinek háttérbe szorulásához szükség van felejtési időre, a másik oldal korrupciójával kapcsolatban pedig szükség van az ügyek egymásra halmozódására. Ez rendre bekövetkezik, idő kérdése csupán. Példa lehet erre a jelenleg is zajló spanyolországi korrupciós botrány.

Olyan üggyel lehet tehát berúgni az ajtót, ami konkrét, közvetlenül hat az emberekre, valamint kifejezetten a kormánnyal azonosítható. Ezen felül pedig továbbgondolható, jelképpé tehető. A 300 forintos vizitdíj ilyen volt, a legfeljebb 700 forintos internetadó ilyen lehet.

A vizitdíj csak 300 forint volt, ráadásul négymillió ember kapott felmentést a fizetése alól. Még - milyen ismerős - felső korlátja is volt (meghatározott számú orvoslátogatás felett már nem kellett fizetni). Csakhogy a kormányzat a 2006. áprilisi választás előtt tagadta, hogy be akar vezetni ilyen díjat. Aztán meg bevezette. Függetlenül attól, mit gondolunk a vizitdíj hasznosságáról, ez egy kezelhetetlen politikai alaphelyzet. Így tehát a vizitdíj olyan jelképpé vált, ami a kormányzati hazugságról, meg a kormány hibájából bevezetett megszorításáról szólt. Egyáltalán nem mellesleg, ez a hatás nem magától állt elő. Az akkori ellenzéki Fidesz állította élére a kérdést, felismerve a benne rejlő politikai lehetőséget. A 2008-as népszavazás rendkívül széles társadalmi koalíciót hozott létre, brutális vereséget mérve az akkor kormánykoalícióra. 

A mostani 700 forint ügye messze nem tart még itt, de van hasonlóság. Ez is konkrét, megfogható ügy. Kifejezetten a regnáló kormánypárttal azonosítható, amely dokumentálhatóan mást képviselt korábban. Ott van az az elem is, hogy a kormány tudatosan titkolta az adótörvény tervezetét az önkormányzati választás előtt. Az internetadó jelképezi a kormány társadalommal kapcsolatos hozzáállását is. Előbb titokban megírják az adótörvény tervezetét, aztán bejelentik, aztán a felháborodást érzékelve elküldik a gazdasági minisztert "kávézni" az internetes cégek vezetőivel. A tüntetőket baloldali-külföldi összeesküvőnek és vandálnak nyilvánítják. Közben pedig már legalább három verzió volt arra, hogy mire is fordítják majd ezt az adóbevételt. Ebből legalább kettő tehát nem igaz. 

Az internetadó kapcsán felvetődik még valami. Orbánnak, tényleg bármit gondoljunk a politikájáról, stratégiai előnye, hogy gondol dolgokat Magyarország nemzetközi helyzetéről, gazdasági lehetőségeiről, az állam szerepéről, a foglalkoztatásról. Messzemenően nem tudok azonosulni a válaszaival, de a jelen és a jövő számos problémáját érzékeli. Nem akarok azon lovagolni, tud-e sms-t írni, meg ki kezeli a Facebook-oldalát, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mintha nem értené, hogy abban a világban, ahol a saját szóvivője Twitteren vitatkozik az amerikai ügyvivővel és Skype-on ad interjút külföldi lapoknak, meg ahol a legfontosabb minisztere az elektronikus ügyintézésre hivatkozva akarja csökkenteni az állami bürokrácia létszámát, szóval, ebben a világban az internet tényleg egy érzékeny politikai kérdés. És ettől még akár érvelni is lehet az adóztatás mellett, de a netadó politikai zátony, amire a gyorsnaszád most ráúszott. 

S még egy dolog. Kiss Viktor írt arról 2008-ban - méltatlanul le fogom egyszerűsíteni a gondolatmenetét -, hogy a 300 forintos népszavazás talán arról is szólt, a politikában, az államban, a piacban nem bízó, előlük a hétköznapi fogyasztásban menedéket kereső társadalom azt érezte: most már ide is utánajönnek. "Ezek" még az orvoslátogatást is megadóztatják. (Hálapénz persze van, de ahhoz azt államnak nincs köze.) Most is lehet hasonló érzés: még a skype-olásba és a torrentezésbe is bearcátlankodik a politika és az állam. 

Ami a netadó 700 forintos képletéből hiányzik, az, igen, a megszervezett ellenzék. Az ellenzék, amely politikai frontvonallá szélesíthetné ezt a konfliktust és képes lenne folyamatosan harcolni ezen a fronton, újabb  és újabb témákat hozzákapcsolva. Aztán meg valamiféle kiutat mutatva a helyzetből. Ma ilyen, erre alkalmas állapotban lévő szereplő nincs. Igaz, azt se gondoltam volna, akár csak két héttel korábban, hogy belátható időn belül lesz egyáltalán ilyen szerepkör a magyar politikában, s majd azt lehet találgatni, ki töltheti be. 

Tetszett az írás, szeretném, hogy mások is elolvassák:

Kommentek

comments powered by Disqus